Ez a SEO esettanulmány egy részletes leírás arról, hogy milyen eredményeket lehet elérni egy jól összerakott SEO stratégia alkalmazásával.
Ebben a cikkben bemutatom azt a folyamatot, amit közel 4 évig folyamatosan, havi szinten alkalmaztam egyik ügyfelem weboldalán.
(A weboldal elérhetősége nem kerül bemutatásra, azonban annyit elmondhatok, hogy egy Ausztrál cégről van szó, és a turizmus szektorba sorolható.)
Ez nem csak több százezer látogatót, de folyamatos fizető ügyfeleket is eredményezett.
Mivel rengeteg kérdés érkezik hozzám havi szinten, hogy mi az, ami működik a SEO-ban és mi az, ami nem, így gondoltam megírom ezt a cikket, ahol egy olyan SEO esettanulmányt mutatok be, amit már régóta szerettem volna megosztani.
Vágjunk bele, és nézzük meg ezt a folyamatot lépésről lépésre!
SEO esettanulmány
Tartalomjegyzék
Weboldal készítés
A SEO esettanulmány első pontjaként, a weboldal készítésről szeretnék megosztani pár információt.
Bár ügyfelemnek volt weboldala, amikor elkezdtünk a projektről beszélni, azonban a weboldal elemzés után hamar kiderült, hogy az nem képes az organikus növekedésre.
Rengeteg olyan elem hiányzott az oldalról, amit át kellett volna alakítani, így jobbnak láttuk, ha egy új weboldalt készítünk WordPress tartalomkezelővel.
A weboldal alapja egy WordPress Astra sablonra épült, és Elementor oldalépítő által hajtott weboldal volt.
Készítettünk egy kulcsszó térképet (erről bővebben a következő részben olvashatsz majd) a szolgáltatások alapján, majd ezekre a kifejezésekre raktam össze a weboldal vázát. A kutatás során olyan szolgáltatáshoz kapcsolódó kifejezéseket is találtam, amire több ezer átlagos keresettség érkezett a Google-ben, de még szolgáltatás nem volt rá kiépítve.
Megállapodtunk, hogy ezek a szolgáltatás oldalak is elkészülnek, addigra pedig erre a szolgáltatásra összerakja a csapatot, aki majd elvégzi.
Érdekes nem?
A kulcsszavak alapján hoztunk létre szolgáltatást, amire előtte nem is gondolt volna az ügyfél (pedig volt rá piac).
Minden egyes szolgáltatásra készítettünk egy dedikált oldalt, ami technikailag megfelelt az On-Page SEO szabályainak. Tehát az URL-ben szerepelt a kulcsszó, a H1 címben, H2-ben az oldal címében és a meta leírásában.
Emellett pedig az oldalak tartalmaztak optimalizált képeket és beágyazott YouTube videót.
Technikai SEO szempontból minden szükséges beállítást elvégeztem az oldalon.
Az oldalak konverzióra voltak kihegyezve és minden olyan elemet tartalmaztak, ami ahhoz kell, hogy egy látogatóból megkeresést, fizető ügyfelet generáljon.
Természetesen ahhoz, hogy a weboldal vázat jól össze tudjuk rakni, szükséges volt a kulcsszókutatás, amiről a következő pontban írok részletesen.
Kulcsszókutatás
A SEO esettanulmány második és egyben egyik legfontosabb pontja a kulcsszókutatás volt.
Mint említettem, a weboldal vázát egy kulcsszó térkép alapján raktam össze.
Ezeket a kulcsszavakat megvizsgáltam a Google keresőben, hogy az első 10 weboldal milyen DA (Domain Authority) számmal rendelkezik.
A domain authority egy olyan mutató, amely az adott weboldal vagy domain hitelességét és szakértelmét méri a keresőmotorok szemszögéből egy 0-tól 100-ig terjedő skálán.
Minél magasabb a domain authority érték, annál valószínűbb, hogy a webhely magasabb helyezéseket ér el a keresőmotorok találati listáin.
Ügyfelem weboldala DA 17-es értékű volt, és az elemzés azt mutatta, hogy azokra a kulcsszavakra, amiket lekutattam a versenytársak oldalai többnyire gyengébb DA számmal rendelkeztek.
Emellett pedig az a pár oldal, ami bár erősebb volt DA szempontból nem rendelkezett minőségi tartalommal és optimalizált oldallal.
Ennek a két információnak a tudatában folytattam a munkát.
Weboldal szövegírás
A SEO esettanulmány harmadik pontja, a weboldalon lévő szöveges tartalom írása volt.
A már lekutatott és elemzésen átesett kulcsszavakat beépítettük a szolgáltatás szöveges tartalmaiba.
Mivel ez az oldal angol nyelvű volt, így kerestem olyan szövegírót, akinek van tapasztalata a SEO cikk és tartalom írásban. Az Upwork oldalán feladtam egy hirdetést, és pár körös interjú után meg is találtam a megfelelő szövegírót.
Ezek a szolgáltatás oldalak landing oldal szerepet töltöttek be, hiszen a célunk nem csak az ingyenes forgalom terelés volt, hanem a konverzió maximalizálása is.
Megvizsgáltam a versenytársakat, akik az adott kifejezésre a Google találati lista első oldalán szerepeltek, hogy milyen hosszú és milyen minőségű tartalmakkal rendelkeznek.
A cél az volt, hogy az általunk írt szöveges tartalom minőségben jobb és hosszabb legyen, illetve az, hogy a felhasználó minden információt megtaláljon az adott szolgáltatásról.
Azt akartam elérni, hogy ügyfelem szolgáltatás leírása legyen a legjobb és legátfogóbb, ami jelenleg az interneten létezik.
Majd amikor ezek a tartalmak feltöltésre kerültek, akkor ügyeltem arra, hogy a megfelelő alcím struktúrát használva végezzük el a feltöltést és a beállítást.
Emellett pedig nem csak a szöveges tartalmat, hanem a cselekvésre ösztönző gombokat és meta leírást is megírtuk minden egyes szolgáltatás oldalhoz.
Bár a meta leírás nem SEO rangsorolási faktor, azonban a beállítása fontos, ha ki akarunk tűnni a versenytársak közül.
Ezzel gyakorlatilag már volt egy technikailag megfontoltan összerakott weboldal, ami olyan szöveges tartalommal volt ellátva, ami készen állt a következő lépésre.
Weboldal indexeltetés
A SEO esettanulmány negyedik pontja az, amikor a teljes körűen optimalizált weboldalt beküldtem a Google Search Console-on keresztül a Google-nek indexelésre.
Ez a lépés fontos volt, hiszen a korábbi oldalról voltak már indexelve a keresőben URL-ek, így kellett egy manuális löket a robotoknak, amivel jeleztem, hogy a weboldal felépítése megújult.
Kapott az oldal egy sitemapet, illetve a régi URL-eket, amik nem kerültek kivitelezésre az új felépítésben, kaptak egy 301-es átirányítást.
Ezt folyamatosan ellenőriztem (szinte naponta), hogy az új szolgáltatás oldalak indexelve lettek e vagy sem. A Google indexelés eltarthat pár napig, így türelmes vártam a fejleményeket.
A cél itt az volt, hogy teljesen kipucoljam a Google találati listát, és csak olyan oldalakat jelenítsek meg a keresőben, amik újonnan készültek el és optimalizáltak.
Kulcsszó optimalizált blogbejegyzések
A SEO esettanulmány ötödik pontja, nem más mint az informatív blogbejegyzések írása.
Az oldalak optimalizálva voltak minden szempontból.
De ez még nem volt elegendő!
Ahhoz, hogy további forgalmat tudjunk terelni a weboldalra, blogbejegyzésekre volt szükségünk.
Olyan blogbejegyzésekre, amik olyan kulcsszavakat fedtek le, amire a potenciális ügyfelek kerestek a Google keresőben.
Ez folyamatos kulcsszókutatást és elemzést igényelt, hiszen ezeket arra is használtam, hogy “megtámasszam” a szolgáltatás oldalakat.
Ezalatt azt értem, hogy belső linkeléssel mindig linkeltünk az adott szolgáltatás oldalra, ami támogatta a “link-juice” áramlását.
Ezekből a blogbejegyzésekből minden hónapban 5-10 cikket írtunk és töltöttünk fel a weboldalra. A feltöltés során pedig a SEO Yoast bővitményt használtam, hogy beállítsam az URL-t, a címet és a meta leírást. A folyamat nem állt meg a feltöltésnél, hiszen volt még egy lépés, amit sosem hagytam ki.
Minden új blogbejegyzést beküldtem a Google-nek, hogy minél előbb jelenítse meg a találati listában. Ehhez ismét a Google Search Console-t használtam.
A célom az volt, hogy ügyfelem oldala legyen az az oldal az interneten, ahol minden információ megtalálható a szolgáltatással kapcsolatban, és ne kelljen a látogatónak kérdéses információt máshol beszerezni.
A hogyan, hova, mikor, miért, hányan, meddig stb. kérdések mindegyikét lefedtük kulcsszó optimalizált blogbejegyzésekkel.
Ez több száz ilyen optimalizált tartalmat jelentett összesen!
Linképítés
A SEO esettanulmány hatodik és egyben utolsó pontja a linképítés.
Ezt hasonlóképpen végeztem el mint a blogbejegyzéseket.
Havi rendszerességgel építettük a magas DA számmal rendelkező linkeket ügyfelem weboldalára.
Mivel sok esetben a szolgáltatás oldalra nem tudtunk linkelni, hiszen az élő médiás oldal ezt nem engedélyezte, itt egy nagyon egyszerű stratégiát alkalmaztam.
Vagy az volt, hogy a főoldalra linkeltünk és onnan csatornáztuk le a “link-juice-t” a szolgáltatás oldalakra, hogy erősítse azokat. Vagy egy blogbejegyzésre építettük az erős linket, ahonnan pedig belső linkeléssel erősítettük a szolgáltatás oldalt.
Ez a pont volt az, amikor a minőség és a mennyiség került előtérbe.
Óvatosan, de agresszíven folytattuk ezt a stratégiát több hónapon keresztül.
Építettük a linkeket és készítettük az optimalizált blogbejegyzéseket az oldalra.
A linkeknél arra ügyeltem, hogy a DA érték mindig magasabb legyen mint ügyfelem DA értéke és azonos témájú oldalról származzon az a link.
Ezt azt jelenti, hogy csakis utazással kapcsolatos oldalakról építettem a linkeket.
Ezzel elkerültük a Google büntetést, hiszen minden természetesen nézett ki.
Eredmények mérése
A SEO esettanulmány hetedik lépése az analitika és az eredmények mérése.
Az első 6 hónap a felkészülési időszak volt.
Elkészült a technikailag optimalizált weboldal, beküldtük indexelésre majd elkezdtünk blogbejegyzéseket írni és linkeket építeni.
Ezt folyamatos mértük Google Analytics-ben, és figyeltük a Google Search Console-ban is az eredményeket.
8 hónap után elkezdtük látni a növekedést.
Szépen lassan kezdett a weboldal az általunk célzott kulcsszavakra megjelenni a Google kereső első 20-25 találatai között. Ezzel együtt pedig növekedett a DA érték is.
Majd ekkor a havi blogbejegyzések számát és linkek számát megdupláztuk.
10 hónap után napi átlag 500 organikus látogató, 12 hónap után napi 1,000 organikus látogató volt az oldalon.
A növekedés nem állt meg!
Közel 200 blogbejegyzést tettünk ki az oldalra, ami már hozta az organikus linkeket is magas minőségű szakmai oldalakról – tehát más oldalak használták fel az általunk írt szöveges tartalmakat mint referencia (cserébe linkeltek ügyfelem oldalára).
Ezek a látogatók nem csak nézelődtek, hanem kitöltötték a kapcsolati űrlapot és foglaltak is, hiszen csak releváns forgalom érkezett az oldalra.
Az ügyfelem által nyújtott szolgáltatás ára átlagosan 1,000 dollár volt, és szinte megkerülhetetlen lett a weboldala ha valaki az ő szolgáltatását kereste a Google keresőben.
Az együttműködés olyan sikeres volt, hogy a Google Ads kampányt, amit ügyfelem kezelt, le kellett állítani, mert nem tudta kezelni és kiszolgálni a rengeteg online megkeresését.
Ekkor már tudtam, hogy a stratégiát, amit az elején felvázoltam ügyfelemnek sikeres volt!
Az eredmény nem egyik napról a másikra jött, de a SEO ilyen.
Ezzel tisztában volt ügyfelem is, aki mindenben partner volt a projekt kapcsán.
Konklúzió
Ez a SEO esettanulmány egy jó példa arra, hogy SEO nem egy bonyolult dolog, még ha elsőre annak is hangzik.
Nem kell más hozzá mint egy stratégia, technikai tudás és kitartás.
Kitartás igen!
Talán ez a legfontosabb az összes közül, hiszen sokan idő előtt feladják.
Pedig nem szabadna!
Sokan ha nem látják az eredményt azonnal, akkor azt hiszik, hogy nem is fog működni, azonban itt jön ki az, hogy mennyire hiszel a vállalkozásodban.
Ha komolyan gondolod, akkor növekedni fogsz, és ha kitartó vagy, akkor jönni fognak az eredmények!